Barion Pixel

Táblás kerítés szemben a tekercses kerítéssel – 4+1 pont alapján összehasonlítottuk

Jelen írásunkban a táblás kerítéseket hasonlítjuk össze 4+1 pontban a tekercses kerítésekkel. Most nem teszünk különbséget a 2D és 3D táblásak között, hanem együtt kezeljük őket, mint táblás kerítés típusok. Korábbi írásunkban azonban már született egy összehasonlítás, 2D VAGY 3D TÁBLÁS KERÍTÉS? MIKOR MELYIKET VÁLASSZUK? címmel.

Legutóbbi írásunkban írtunk arról, hogy mi is jellemzi az igazán jó kerítéseket? Írásunkban a legfontosabbnak vélt szempontok a védelem, a környezethez való illeszkedés, illetve az időtállóság voltak, ezek mentén. Most is hasonló, kissé bővített szempontokat veszünk figyelembe összehasonlító írásunkban.

Célunk egy egyértelmű és átlátható összehasonlítása a két típusnak, nevezetesen a táblás kerítésnek és a tekercses kerítésnek. Reméljük írásunk végéhez érve minden kedves olvasónk egyértelmű tudást és esetlegesen válaszokat kaphat a témában felmerülő kérdésekre. Kezdjük is az összehasonlítást 4+1 pont mentén:

keritesland pvc bevonatos tekercses kerites 22 elonezet 1

1. Felületkezelés & anyagösszetétel

Alapvetően mindkét típus kapcsán fém kerítésekről beszélünk.

A tekercses kerítés vízszintes és függőleges acélhuzalok ponthegesztésével készül. Emellett azt érdemes róla tudni, hogy horganyzottak és PVC bevonattal rendelkeznek. Keresztmetszete, vagyis a huzalok vastagsága kisebb mint a táblás kerítés esetében, így kevésbé strapabíróak is ezek a típusú kerítések.

A táblás kerítés összetétele hasonló alapokon nyugszik, ámde kétségkívül egy továbbfejlesztett, stabilabb szerkezetet alkot. Tehát az alapja lényegében tartós fém ennek is, vízszintes és függőleges acélhuzalok futnak végig, melyek keresztmetszete nagyobb, mint a tekercses kerítéseknek.

Felületkezelés alapja a táblás kerítés esetén is horganyzás, mely egy nagy múltra visszatekintő, ámde mindenképpen bevált módszer, mely során az acélt lényegében nagyon magas hőmérsékleten cink fürdőnek teszik ki. Ez az eljárás azért is jó, mert lényegesen növeli a fém terhelhetőségét, illetve jó korrózióvédelmet ad.

Ezentúl, szemben a tekercses kerítésekkel, a táblás kerítések porfestettek is, vagyis szinterezésen esnek át. Ezáltal szép, egységes színt kapnak a táblák, mely lakossági felhasználás során egy jelentős esztétikai szempont is.

kerites shutterstock 1 1

2. Védelem

Egy kerítés esetén elsődleges szempont a védelem – legyen szó családi ház, játszótér, ipari park elkerítéséről. Tehát fel kell tennünk a kérdést, hogy mennyire jó védelmet tud adni egy adott kerítés típus?

A tekercses kerítésekre jellemző, hogy kevésbé ellenállóak, mint táblás társaik. Könnyebben tudnak rongálódni, illetve feszítőhuzal, kötözőhuzal nélkül önmagukban nem nyújtanak kellő védelmet. Határjelölésre kiválóan alkalmasak azonban.

A táblás kerítések kétségkívül nagyobb védelmet képesek nyújtani, mivel szerkezetük vastagabb huzalokból épül fel, ezáltal ellenállóbbak is.

3. Megjelenés

Tekercses kerítés megjelenése igen egyszerű, huzalok futnak rajta vízszintes és függőleges irányban is. A kerítés maga egy kitekerhető, önmagában kevésbé stabil szerkezet, huzalok megfeszítéséhez feszítőfogó mindenképpen alapszükséglet.

A táblás kerítések stabil, önmagukban is feszes és jó tartással bíró táblákban vannak. 3D kerítésen domborulat(ok) található(k) a szerkezeten, mely miatt a 3 dimenziós nevet is kapta. Ez többek közt esztétikai szempont is, mely miatt lakossági felhasználásra, vagyis családi házak kerítésének is szívesen választják. 2D táblás kerítések jellegzetességét a vízszintes huzalok duplán futása adja. Egyszerűbb a 2D kerítés szerkezetileg és kinézetileg is, mint 3D társa.

4. Színek

A tekercses kerítések PVC bevonatos verzióban zöld színben kaphatóak, vagy PVC bevonat nélkül, acél színben is választható ez a kerítés termék.

A táblás kerítések porfestetten, zöld és antracit színekben kaphatóak, fontos megjegyezni azt is, hogy további színekben is kaphatóak a táblás kerítés elemek, azonban ezek az egyéb színek felár ellenében rendelhetőek. Illetve természetesen ez a típus is választható porfestés nélküli verzióban is.

77226a11

4+1. Stabilitás

A tekercses kerítés térelválasztó funkciót több, mint tökéletesen képes betölteni, azonban egyértelműen kevésbé stabil és ellenálló kerítésrendszert képes alkotni, mint táblás társa.

A táblás kerítések stabil, megfelelő merevségű kerítés elemek, táblák, melyekből igényes, stabil, tartós kerítés hozható létre, építhető.

Reméljük segítettünk!

Oldalunkon ponthegesztett tekercses kerítés, prémium minőségű 3D, 2D táblás kerítések, kerítés oszlopok, kerítés kiegészítők, bejárati kapuk, mobil kerítés, belátásgátlók vásárolhatóak meg!

Amennyiben felkeltette érdeklődését valamely típusú kerítésünk, látogasson el oldalunkra és akár már ma adja le rendelését!

Ajánljuk facebook oldalunkat, ahol érdekességek olvashatóak – kerítés témában.

Friss bejegyzések:

3 modern felületkezelési technológia acélkerítésekhez: tűzihorganyzás, galvanizálás és szinterezés

Az acélkerítések élettartamát és megjelenését nagymértékben meghatározza a felületkezelés minősége. A tűzihorganyzás, galvanizálás és szinterezés olyan eljárások, amelyek nemcsak esztétikus megjelenést, hanem hosszú távú védelmet is biztosítanak a fémeknek az időjárási és kémiai hatásokkal szemben. Cikkünkben bemutatjuk mindhárom technológia lényegét, előnyeit, hátrányait és gyakorlati felhasználását, melyek alkalmazásra kerülnek termékeinken. Tűzihorganyzás – a legerősebb védelem A

Tovább olvasom »

Mobil kerítés és kordon: a rugalmas megoldás építkezésekhez, rendezvényekhez és ideiglenes védelemhez

Mobil kerítés és kordon: hatékony ideiglenes védelem egyszerűen A mobil kerítések sokoldalúan használható megoldások, amikor ideiglenes térelhatárolásra van szükség. Legyen szó építkezésről, rendezvényről vagy közterületi lezárásról, a Kerítésland mobil kerítés rendszerei gyors, megbízható és esztétikus alternatívát kínálnak. Mi az a mobil kerítés és miért éri meg használni? A mobil kerítés olyan előregyártott, könnyen összeilleszthető panelekből

Tovább olvasom »

Táblás kerítés: tartós, modern és gazdaságos megoldás otthonra és ipari célra 4+1 érvvel

A kerítésépítés során egyre többen választják a táblás kerítés típusokat, hiszen ezek esztétikusak, időtállók és könnyen telepíthetők. A Kerítésland.hu széles választékban kínál 3D kerítéseket és komplett táblás és egyéb kerítés rendszereket, amelyek gyors szállítással és kedvező áron érhetők el – akár lakossági, akár közületi felhasználásra. Mi az a táblás kerítés és miért ennyire népszerű? A

Tovább olvasom »

Lamellás és lemezes kerítés termékcsalád ismertető

A lamellás és lemezes fém kerítéseinkről már írtunk korábban is, amikor a Prémium front kerítésrendszerek termékcsaládunkat mutattuk be. Ebbe az exkluzív termékcsaládba megtalálhatóak frontkerítéseken túl kerítéselemek, kapuk, illetve oszlopok is. Az biztos, hogyha igazi prémium kivitelű, emellett pedig esztétikus és igen magas színvonalú kerítésre vágyik, akkor érdemes ebben a kategóriában is nézelődni, illetve érdeklődni oldalunkon.

Tovább olvasom »

Fém kerítés lakossági és közterületi felhasználásra

A fém kerítések tökéletes választásnak bizonyulnak számtalan helyszínen, mivel rendkívül tartósak, éveken át megtartják prémium minőségüket, és még amellett letisztultak és igazán esztétikusak. Utóbbi tulajdonságainak köszönhető az, hogy a fém kerítés szinte bármely környezetbe beleillik. Most pedig ki fogjuk fejteni azt, hogy milyen közterületi, illetve lakossági helyszíneken bizonyulhat igazán jó és praktikus megoldásnak a fém

Tovább olvasom »

Kedves Látogatónk!

2025. június 9-én irodánk zárva tart.
A rendelések és ajánlatkérések feldolgozását június 10-én folytatjuk.
Jó pihenést kívánunk!

Kerítésland
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A sütik információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.