A jelen világpolitikai és nyersanyagpiaci helyzetre vonatkozóan a honlapon található áraink tájékoztató jellegűek. Az árváltozás jogát fenntartjuk!
Kérjük, hogy rendelés esetén előzetesen vegye fel ügyfélszolgálatunkkal a kapcsolatot emailben!

A kerítés elsődleges szerepe a védelem és biztonság

Nincs annál bosszantóbb, amikor elkészül egy ház, de a kerítésre már nem marad pénz, ezért elmarad az építése a ház köré. Pedig a kerítés nem számít luxusnak, hanem a védelmünk és biztonságunk szolgálatának egyik alap eszköze. Ha beköltözünk új otthonunkba, nemcsak a házban való gyönyörködés számít, hanem annak biztosítása is, hogy ezt a tőlünk telhető módon garantáltuk, hogy nyugalommal tehessük meg a mindennapok során.

Erdő szélén házikó és kerítés

Nem beszélve arról, ha például erdő szélén áll a házunk, vagy a kertünk mögött erdő kezdődik, akkor még kiemeltebb szerepe van, hiszen nem ellenőrizhető át egy egész erdő a hétköznapok során, hogy biztonságban alhassunk. Érdemes ezért időben megtervezni az erre szánt költségeket, és házunk elhelyezkedésének és kialakításának megfelelő kerítés mellett tenni le a voksunkat. Ha például az említett erdő széli házikóban lakunk, akkor egy kiemelt védelem az elsődleges szempont, és ennek alárendelten a dizájn.

kerítés

Határaink jelzése a kerítés által

Ha viszont egy kellemes lakóövezetben lakunk, ami olyan, akár egy amerikai kisváros, akkor nem kell kőfallal körülvenni magunkat, elég egy alapvető elhatároló elem házunk körül, amivel jelezzük telekhatárunkat szomszédaink számára és biztosítjuk területünk tiszteletben tartását a kerítés jelzésével. Ha nagyobb villával rendelkezünk, akkor szintén szeretnénk egy tekintélyes védelmet, de megjelenést is kifejezni. Akár kovácsoltvas formában, akár úszókapu formájában, de ilyenkor egyfajta presztízskérdés is, milyen formában jelezzük határinkat. Nem beszélve arról, ha nemcsak mi magunk lakunk egy luxus villában, de olyan környezetben is található otthonunk, ami tele van ilyen házakkal és lakásokkal. Nevezhetjük Dallasnak is az ilyen helyeket, mint a Tükörhegy, vagy Rózsadomb például. Ilyen helyeken sem mellékes kérdés az elkerítés módja, számít, hogy illeszkedjen a ház megjelenéséhez is, védelmet is nyújtson, legyen hozzá valami professzionális figyelő kamera berendezés is, és akár elektromos megoldások a kapunál.

kerítés

50%-os otthonfelújítási program a ház befejezéséért

A honlapon választhatunk táblás vagy tekercses kerítés közül is, különféle kiegészítőkkel, mint például a belátásgátló. Vehetünk oszlopot is táblás vagy díszkerítésünk tekintélyének emelésére, de akár teljes rendszerekre is kérhetünk ajánlatot. Ráadásul, ha az említett helyzetben vagyunk, és már kész házunk körül évek óta nem sikerült megoldani az elkerítés kérdését, akkor most élhetünk egy 50%-os otthonfelújítási programmal, melyben egy ilyen építésére is felvehető az állami támogatás. Ez nagyszerű, és talán soha vissza nem térő lehetőség, ezért érdemes most megragadni az alkalmat és befejezni a ház körüli munkálatokat! Lakjunk olyan helyen, ahol nem folyton az a feszültség köszön vissza, hogy ezt se sikerült befejezni, még a ház védelmére szolgáló elhatárolást sem sikerült megoldani, hanem, ami tényleg kiszolgál és biztosít minket a mindennapok során. Az otthon legyen az a bázis, ami harmóniában van velünk, és ez harmónia kihat a kiegyensúlyozottságunkra is, ami sok más területen válik a javunkra.

Friss bejegyzések:

Gyerekbiztos kerítés

Bár a biztonság a legtöbb esetben fontos szempont egy kerítés kialakításánál, kisgyermekes családoknál általában még kiemeltebb figyelmet kap. A gyerekbiztosság azonban nem csak a kerítés

Tovább olvasom »