Barion Pixel

Kapu, bejárati kapu és úszókapu bemutató 1.0

Korábban már számos cikkünk született az oldalunkon kapható kerítéstípusokról – fém kerítés, mobil kerítés, tekercses kerítés, 3D és 2D táblás kerítések stb. Ám jelen írásunkban a nálunk kapható kapukat fogjuk sorra venni és bemutatni – első körben az egyszárnyú bejárati kapukra fókuszálva. Egyszerű, de nagy igazság az, hogy ahova kerítés kell, oda általában kapu is kelleni fog – így nem elhanyagolható a kapu típusa, kinézete, masszívitása sem, sőt!

A kapuk sok esetben művészi jelleggel is bírnak. Ezek lehetnek építészeti remekművek, vagy akár igazán egyedi ötletek megvalósulásai. Különféle kultúrákban a díszes kapuknak jelentősége van, hiszen nagyon nem mindegy, hogy milyen ajtót, kaput mutatunk a külvilág felé, és annak milyen a megjelenése.

A mi kultúránkban talán kevéssé terjedtek el a díszes, vagy akár giccses kapuk, nálunk az esztétika mellett azonban inkább a biztonságon van a hangsúly. Mit is jelent ez? Azt, hogy elengedhetetlenül fontos az, hogy egy kapu masszív szerkezetű legyen, illetve, hogy olyan anyagból épüljön fel, mely ellen tud állni a különféle természeti hatásoknak, illetve az idő múlása is kevéssé látszódjon meg rajta. Mondhatni, hogy olyan kaput keresünk, mely betörhetetlen, és egyben még szép is.

palcas.front .kerites.galeria

Kapuról általánosságban

Amikor kerítést tervezünk, kerítésrendszert hozunk létre, akkor bizony lényeges szempont a kapu lokációja, ugyanis nagyon is fontos részlet az, hogy hova tervezzük a kerítésrendszeren belül elhelyezni a kapunkat. Attól függően, hogy milyen felhasználásra szánjuk, illetve, hogy milyen a kerítésünk, nem mindegy a kapunk típusa sem, hiszen illeszkednie kell minden szempontból – felépítésben és kinézetben is. Nálunk a Kerítéslanden természetesen megtalálható a kis kerti kaputól kezdve, a bejárati kapun át, az úszókapuig minden!

Fontos, hogy minden általunk kínált kapu horganyzott és porfestett kivitelben is kapható. Ezek az eljárások pedig igazán strapabíróvá teszik a kapu felületét. Ugyanis mind a horganyzás, mind a porfestés egy felületkezelési mód, mely jócskán hozzájárul a kerítés, kapu ellenállóságához.

Amennyiben pedig egyik általunk kínált kapu sem nyeri el tetszését, vagy csak szimplán más kialakítás lenne ideális, akkor is keressen minket bizalommal elérhetőségeink valamelyikén, hiszen egyedi kapuk beszerzését és kivitelezését is vállaljuk.

Kapu típusok 1. – bejárati kapuk

Írásunkban elkezdjük a kapu típusok bemutatását, első körben az egyszárnyú bejárati kapukra fókuszálva.

kinai kapu porfestett antracit
  1. Bejárati kapu zárszettel STANDARD – porfestett
    Ez a tűzihorganyzott és porfestett egy szárnyból álló STANDARD bejárati kapu kitűnű választás lehet udvarok, kertek vagy akár különféle telephelyek bejáratának kialakításához. 2D és 3D kerítésrendszerekhez jól illeszthető ez a típusú kapu. Zár, kulcs, kilincs és horganyzott zsanérok tartoznak hozzá. Felépítését tekintve 2 db köroszlop alkotja a keretet, melyhez egy síkhálós horganyzott és porfestett kapubetét tartozik. Zöld és antracit színekben elérhető!
  2. Bejárati kapu zárszettel PRO – porfestett
    A STANDARD verzióhoz viszonyítva, a különbség az, hogy ennek a kerete zártszelvényekből épül fel. Illetve a hálós szerkezete más elosztásban épül fel és alkalmas 2D és 3D rendszerekhez is.
  3. Bejárati kapu STANDARD – horganyzott
    Tűzihorganyzott, egyszárnyú kapuról van szó, illetőleg zárszerkezet is jár hozzá. Udvarok, kertek, telephelyek számára is kitűnő választásnak bizonyulhat, mint bejárati kapu. Tartós kialakítás – horganyzott felületének is köszönhetően. Keretét tekintve köroszlop alkotja és a kapubetét pedig síkhálós szerkezetből áll.
  4. Bejárati kapu PRO – horganyzott
    Felülete ennek is tűzihorganyzott, azonban a kapu keretét nem köroszlop, hanem zártszelvény adja ez esetben. A kapubetét pedig síkhálós, ám alkalmas 2D és 3D rendszerekhez is – hálószerkeze más elosztásban épül fel a STANDARD változathoz képest.
keritesland horganyzott bejarati kapu elonezet

Fém kerítés és kapu a Kerítéslanden

Oldalunkon prémium minőségű 3D, 2D táblás, gondozásmentes fém kerítések, kerítés oszlopok, kerítés kiegészítők, bejárati kapuk, mobil kerítés, tekercses kerítés, belátásgátlók vásárolhatóak meg!

Ha a klasszikus zöld és antracit szín nem nyerő valaki számára, akkor jó hírt közlünk, ugyanis táblás kerítéseink a RAL skála bármely színein megrendelhetőek. Tehát saját stílusunkhoz, otthonunkhoz igazíthatjuk kerítésünket is!

Amennyiben felkeltette érdeklődését valamely típusú fém kerítésünk, vagy akár a kapu, bejárati kapu vagy úszókapu iránt érdeklődne, akkor látogasson el oldalunkra és akár már ma adja le rendelését!

Ajánljuk facebook oldalunkat is, ahol érdekességek olvashatóak – fém kerítés témában.

Friss bejegyzések:

3 modern felületkezelési technológia acélkerítésekhez: tűzihorganyzás, galvanizálás és szinterezés

Az acélkerítések élettartamát és megjelenését nagymértékben meghatározza a felületkezelés minősége. A tűzihorganyzás, galvanizálás és szinterezés olyan eljárások, amelyek nemcsak esztétikus megjelenést, hanem hosszú távú védelmet is biztosítanak a fémeknek az időjárási és kémiai hatásokkal szemben. Cikkünkben bemutatjuk mindhárom technológia lényegét, előnyeit, hátrányait és gyakorlati felhasználását, melyek alkalmazásra kerülnek termékeinken. Tűzihorganyzás – a legerősebb védelem A

Tovább olvasom »

Mobil kerítés és kordon: a rugalmas megoldás építkezésekhez, rendezvényekhez és ideiglenes védelemhez

Mobil kerítés és kordon: hatékony ideiglenes védelem egyszerűen A mobil kerítések sokoldalúan használható megoldások, amikor ideiglenes térelhatárolásra van szükség. Legyen szó építkezésről, rendezvényről vagy közterületi lezárásról, a Kerítésland mobil kerítés rendszerei gyors, megbízható és esztétikus alternatívát kínálnak. Mi az a mobil kerítés és miért éri meg használni? A mobil kerítés olyan előregyártott, könnyen összeilleszthető panelekből

Tovább olvasom »

Táblás kerítés: tartós, modern és gazdaságos megoldás otthonra és ipari célra 4+1 érvvel

A kerítésépítés során egyre többen választják a táblás kerítés típusokat, hiszen ezek esztétikusak, időtállók és könnyen telepíthetők. A Kerítésland.hu széles választékban kínál 3D kerítéseket és komplett táblás és egyéb kerítés rendszereket, amelyek gyors szállítással és kedvező áron érhetők el – akár lakossági, akár közületi felhasználásra. Mi az a táblás kerítés és miért ennyire népszerű? A

Tovább olvasom »

Lamellás és lemezes kerítés termékcsalád ismertető

A lamellás és lemezes fém kerítéseinkről már írtunk korábban is, amikor a Prémium front kerítésrendszerek termékcsaládunkat mutattuk be. Ebbe az exkluzív termékcsaládba megtalálhatóak frontkerítéseken túl kerítéselemek, kapuk, illetve oszlopok is. Az biztos, hogyha igazi prémium kivitelű, emellett pedig esztétikus és igen magas színvonalú kerítésre vágyik, akkor érdemes ebben a kategóriában is nézelődni, illetve érdeklődni oldalunkon.

Tovább olvasom »

Fém kerítés lakossági és közterületi felhasználásra

A fém kerítések tökéletes választásnak bizonyulnak számtalan helyszínen, mivel rendkívül tartósak, éveken át megtartják prémium minőségüket, és még amellett letisztultak és igazán esztétikusak. Utóbbi tulajdonságainak köszönhető az, hogy a fém kerítés szinte bármely környezetbe beleillik. Most pedig ki fogjuk fejteni azt, hogy milyen közterületi, illetve lakossági helyszíneken bizonyulhat igazán jó és praktikus megoldásnak a fém

Tovább olvasom »

Kedves Látogatónk!

2025. június 9-én irodánk zárva tart.
A rendelések és ajánlatkérések feldolgozását június 10-én folytatjuk.
Jó pihenést kívánunk!

Kerítésland
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A sütik információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.